Egy nap Undok, nyomorult reggel van megint. Az ocsmány nagyvárosi tél, amikor hideg van, az utcára ráfagy a latyakos izé, én meg kelek hatkor, még sötétben, hogy nyolcra átérjek a város egyik végéből a másikba. Vizsgáznom kell egy általam utált tanárnál, ráadásul ez az utolsó lehetőségem. Az írásbelit elkúrtam. Jó-jó, majd sikerül a szóbelin… persze ez már a harmadik szóbelim és nem is lehet több. Szóval undok, nyomorult, téli reggel, csörög az óra, a tegnapelőtti buli maradékai még mindig a földön. Ezernyi csikk a hamutálban, borosüvegek és poharak, az asztalon csipszes tálka. Nem volt még kedvem rendet rakni, meg különben is, tegnap még megittuk a maradékot, akkor meg ugyanez lenne, ha rendet is rakok. Kikászálódok az ágyból, megkeresem az öltönyömet. Még anyám varratta a ballagásra, de még mindig jó rám. A többieknek konfekciót vettek, de anyám azt mondta, hogy az egyetemen is ebben járok majd, akkor meg legyen rám varrva. Zsebébe begyűrtem a nyakkendőt, úgyis csak azzal hordom. Kiviszem magammal a konyhába, állok a papucsomban a hideg kövön, kávét főzök, a hűtőben szinte semmi, a maradék tejfölt rákenem a száraz kiflire, felöltözöm és elindulok. Nincs utolsó simítás, nincs tanulás a buszon, értelmetlen. Nézem a várost, amit gyűlölök, és nem is értem mit keresek egy kis, nyugodt városka után ebben az állandó zajban. Már egy év óta egyedül élek a lakásban. Régebben volt még egy srác, de ő végzett. Nincs kihez szólnom, a tévét utálom, inkább eljárok a többiekkel valamerre, ha vannak épp többiek. Most nincsenek, mindenki hazament karácsonyozni, én meg buszozok vizsgázni. Csak én lehetek ilyen béna. Persze kirúgnak. Nem is lényeges. Tényleg. Az már inkább, hogy azt is közlik hogy egy év eltiltást is kapok a sokadik bukásom miatt. Nincs kedvem hazamenni, kószálok a városban. Iszom még egy kávét az Terikében, kimegyek a partra, hátha a víz segít. Nem tudom, hogy mit csináljak, hogy menjek haza így karácsonyozni. Anyám nem ezt várja. Nem tudom, hogy mit csináljak. Helgát hívom, de nem veszi fel. Már egy hete nem láttam és előtte sem nagyon. Lehet, hogy nem szeret már, más pasija van. Hazament már korábban. Egy hajléktalannak nem akarok pénzt adni, belém köt, hogy hülye egyetemista vagyok, akit a szülei tartanak el, ordítani kezdek vele. A téren mindenki rám néz, ingatják a fejüket az emberek, leköp, pofon vágom és ellököm. Nem érzem jól magam tőle, de ne higyje azt, hogy mindent lehet. Haza indulok, veszek kenyeret a közértben, meg egy üveg bort, ki tudja, mi lesz még este. Anyámat nem akarom felhívni, de ő hív. Elkeseredik, aggódik, hogy mihez fogok most kezdeni, korhol, hogy nem lesz belőlem senki és semmi. Győzködöm, hogy valami mindenkiből lesz, ha más nem hajléktalan alkoholista, de nem nevet. Hazaérek, előveszem a fényképezőgépem, új filmet töltök bele, takarítom az optikákat, mint mindig, ha valami bajom van. Lemegyek a parkba, üres padokat fotózok. Mögöttük a szürke, kopasz fák és házfalak. Találok egy döglött macskát, amit a park egy eldugottabb részén kötöttek fel egy alacsony fára. Undorodom az ilyenektől, mégis lefotózom, majd haza megyek. Helga telefonál, hogy menjek ki elé az állomásra, de nekem nincs kedvem. Fölösleges oda-vissza buszozás, legalább egy óra. És a rohadt hidegben még várhatok rá az állomáson, mert a vonat biztosan késik. Mondom neki, hogy nem megyek, amin persze besértődik, mindegy. Persze kimegyek meglepetésből. Állok, megérkezik a vonat és Helga nem száll le róla. Idegesen hívom, hogy nem történt-e valami baja, mire bunkón közli, hogy nem, és ne is fáradjak, mert elege van belőlem, hogy önző vagyok meg gyerekes és hagyjuk az egészet. Szerintem meg ő a gyerekes, mert elvárja, hogy menjek elé mindenhová, nem tud hazajönni hozzám egyedül. Lassan már pisilni sem tud. Azt mondja, egyáltalán nem jön, elmegy a barátnőivel bulizni és hogy hagyjam. Próbálom kicsit oldani a helyzetet, de nem akar hallani rólam, már egy pár hete gondolkozik azon, hogy szakít velem, és most megteszi. Majd valamelyik nap behozza a cuccaimat. Megkérem, hogy ne tegye, az alsógatyáimat majd elhordja az öccse, meg különben sem érdekelnek a nála lévő cuccaim. Ebben maradunk. Ma kirúgtak az egyetemről és a csajom is kidobott. A múltkor Andris megadta egy kurvának a számát, aki állítólag nagyon jó és elég olcsón csinálja. Szabina pont ráér, megbeszéljük, hogy nálam találkozunk egy óra múlva. Az aluljáróban belém kötnek, mondom, hogy nincs nálam pénz, a három rosszarcú gyerek a telefonomat kéri, hogy vegyem ki a kártyát feltűnés nélkül, majd húzzak a picsába és örüljek, ha nem agyalnak meg. Kicsit félrehúzódunk, megpróbálok behúzni az egyiknek, de lefognak, kapok egy finomabb ötést a tarkómra, jelezvén, hogy ők a főnökök. Úgy se szerettem ezt a telefont. Próbálok otthon valami rendet rakni, mégiscsak hölgyvendég, de csak addig jutok, hogy kipakolom a szemetet a szobából. Szabina kismellű lány, kedves arccal, sokatmondó szemekkel, formás fenékkel. Van egy pici pocakja, de ezt jobban szeretem, mint a teljesen laposat. Jó illata van. Megállapodunk az árban, iszunk egy pohár bort, elmegyünk közösen zuhanyozni. Hátulról dugum a lányt, izgat a tetoválása ami szinte a fenéklukáig tart. Szeret szexelni, imádja, hogy naponta többen is megdugják. Legalábbis ezt mondja. Tényleg jól csinálja, megéri, hogy ne fizessem be a rezsit. Közben iszogatunk, váltogatjuk a pozíciót. Jó, hogy ő figyel rám, nem kell tartanom magam és nem is megyek el egy csomó ideig. Helgával miért nem megy így, ilyen egyszerűen? Azaz inkább miért nem ment? Szabina megmosdik, elmegy, kedves csókot nyom a számra búcsúzásképp, csillogó szemekkel mondja, hogy szinte bármikor hívhatom. Vodkát nyaltam a testéről, vodkát iszom tovább. Egyedül. Beteszek zenét, hogy hadd szóljon. Rájövök, hogy unom magam. Unom az embert, aki én vagyok, akin nem tudok változtatni. És tényleg gyerekes vagyok és határozatlan és béna. Vodkát iszom, majd hogy gyorsabban elszálljak, kimegyek a konyhába nyugtatóért. Szabina ül az ágyamon, tördeli a kezét, körülöttem ismeretlen emberek, a fejemben és a testemben ismerős fájdalom. Azt mondják, kicsit túllőttem az altatóval, állítólag majdnem meghaltam. A mentősöket Szabina hívta ki, aki itt hagyta a telefonját a fürdőben. Észre sem vettem, azt se, hogy nyitva hagytam az ajtót. A mentősöknek azt mondja, a barátnőm, most szakított velem, valószínűleg ezért tettem. Beül velem a mentőautóba. Közlik, hogy most bevisznek, megfigyelés alatt fognak tartani, majd átadnak pszichiátriára. Szabina a fejem simogatja aggódó arccal. Látom, hogy hajnalodik.